Cégcsoport

A Pro Urbe Cégcsoport vezető cégét – s névadóját – a politikai és gazdasági rendszerváltás évében alapították tulajdonosai. A szakmai profil a kezdeti években elsődlegesen a városi közlekedéshez és a településrendezési tervekhez kapcsolódott. A városi közlekedési infrastruktúra tervezése mellé idővel fölzárkózott az egyéb mérnöki tervezési feladatok iránti igény, melynek hatására a Pro Urbe Kft. tulajdonosai 1992-ben létrehozták a Pro Via Mérnöki Kft.-t. A két cég szorosan együttműködve igyekezett a piaci kihívásoknak megfelelni. A fokozatosan bővülő profil és létszám eredményes működése révén keletkezett nyereség lehetővé tette saját tulajdonú iroda vásárlását 1995-ben. A tervezési tevékenység területileg az ország fővárosa mellett a többi nagyvárosra is kiterjedt. Az első nemzetközi szakmai sikert egy fővárosi munka – a hűvösvölgyi egyesített autóbusz és villamos végállomás terve – révén kapta meg a Pro Urbe Kft. 2010-ben.

A Európai Unióhoz való csatlakozás lényeges változást hozott a tervezési feladatokban. A projekt szemlélet kialakulása mellett a komplexitás került előtérbe. Ennek hatására megnőtt a társszakmákkal való együttműködés fontossága. Szoros kapcsolat alakult ki a TERRA STUDIÓ Kft. Területi Kutató és Tervező Tanácsadó Irodával. A kooperáció szükségessége és hasznossága következményeként a Pro Urbe Kft. tulajdonosai úgy döntöttek, hogy megvásárolják a Terra Stúdió Kft. tervezői és kutatói kapacitását. A tranzakció eredményeként 2014. március 10.-től a Terra Stúdió Kft. kizárólagos tulajdonosa a Pro Urbe Kft. A vállalkozás a tulajdonos váltást követően is megőrzi önálló identitását. Viszi a folyamatban lévő projektjeit, jogutódként a közbeszerzések során használja korábban megszerzett referenciáit, szorosan együttműködve a Pro Urbe Kft.-vel.

A Pro Urbe Kft. tulajdonosi döntésének legfontosabb motivációja a Terra Stúdió Kft.-ben magas szintre kifejlesztett tudás átvétele és a mérnöki projektekbe történő integrálása volt. Az így kialakult cégcsoportban közös platformon megtalálható a projekt ötletek felvetésétől, az ezzel összefüggő folyamatok megismerésétől és modellezésétől a projekt részletes kidolgozásáig minden szükséges szakértelem.